jamacor
1323

Jézus születése Betlehemben

Jézus születése Betlehemben
„Ha egy embert szeretünk, szeretnénk róla mindent tudni, még élete és jelleme legapróbb részleteit is, hogy azonosulhassunk vele. Ezért kell Jézus élettörténetét szemlélnünk jászolban való születésétől haláláig és feltámadásáig.” Az alábbiakban Szent Josemaría néhány gondolatát adjuk közre a Karácsony misztériumáról.

2013.12.23.


SZENT LUKÁCS EVANGÉLIUMÁBÓL:

„Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztusz császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínusz kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.”
Lk 2,1-7

IDÉZETEK SZENT JOSEMARÍÁTÓL:


Augusztusz császár rendeletet ad ki, amiben megparancsolja, hogy tartsanak népszámlálást. Evégett mindenkinek el kell mennie abba a városba, ahonnan nemzetsége származik. – Mivel József Dávid házából és nemzetségéből való, fölmegy Szűz Máriával együtt Názáretből Betlehem városába, Júdeába. (Lk 2,1-5)
És Betlehemben megszületik Istenünk: Jézus Krisztus! – Nincs számára hely a fogadóban: egy istálló a szülőháza. – És Anyja bepólyálja és jászolba fekteti. (Lk 2,7)

Hideg. – Szegénység. – Én vagyok József kis szolgálója. – Milyen jó ember József! – Úgy bánik velem, mintha a fia lennék! – Még azt is elnézi, ha karjaim közé veszem a Gyermeket és órákon át egyre csak gyöngéd és szerető szavakkal becézgetem!...
És megcsókolom –csókold meg te is!–, és táncolok neki, és dalolok neki, és elnevezem Királyomnak, Szerelmemnek, Istenemnek, Egyetlenemnek, Mindenemnek!... Milyen gyönyörű ez a Gyermek... és milyen rövid ez a tized!

Rózsafüzér, 3. örvendetes titok

Karácsonykor Isten Fia születésének eseményei ismét felidéződnek emlékezetünkben; elidőzünk a betlehemi istállóban, a názáreti házban, és minden korábbinál jobban szívünkbe zárjuk Máriát, Józsefet és a Gyermek Jézust. Mit is mond, mit tanít meg nekünk a Szent Család egyszerre csodálatra méltó és egyszerű élete?

Szeretnék a föltoluló gondolatok sokaságából főleg egyet kiemelni. A Szentírás tanúsága szerint Jézus születése az idők teljességének elérkezését jelenti (Gal 4,4); azt a pillanatot, amelyet Isten kiválasztott arra, hogy egészen kinyilatkoztassa szeretetét az emberek iránt azzal, hogy elküldi egyszülött Fiát. Ez az isteni elhatározás a leghétköznapibb körülmények közt valósul meg: látunk egy asszonyt, aki anya lesz és egy családot, egy házat. Isten mindenhatósága és fensége emberi eszközökön keresztül nyilvánul meg, egyesül azzal, ami emberi. Azóta tudjuk mi, keresztények, hogy az Úr kegyelmével életünkben megszentelhetünk mindent, ami jó, és meg is kell szentelnünk. Nincsen olyan földi helyzet, amely - bármilyen jelentéktelennek és mindennapinak tűnik is -, ne tenné lehetővé a Krisztussal való találkozást és ne lenne egy lépés utunkon az ég felé.

Es Cristo que pasa (Krisztussal találkozni), 22, 1-2

Látjátok, mennyire kell Jézust ismernünk, és szeretettel teljes életét utánoznunk? Gyakran kerestem a Szentírásban meghatározást, összefoglalást Jézus életére. És azt találtam, hogy a Szentlélek két szóban összefoglalja: Pertransiit benefaciendo, ahol csak járt, jót tett. Krisztus életének minden földi napja, születésétől haláláig így telt: pertransiit benefaciendo. A Szentírás egy másik helyén pedig így olvassuk: Bene omnia fecit, mindent jól tett, mindent befejezett, csak jót tett.

Es Cristo que pasa (Krisztussal találkozni), 16, 1

Kapcsolódó linkek
Szent Josemaría írásainak honlapja


www.opusdei.hu/art.php
lowoa megosztja ezt
2
172. Karácsonyban van a Mindenség.
Jézus Krisztus Urunk születésnapja karacsonya.blogspot.comtöbb
172. Karácsonyban van a Mindenség.

Jézus Krisztus Urunk születésnapja karacsonya.blogspot.com