timaretta
timaretta
1717
Lelki örökbefogadás. A A lelki örökbefogadás (adoptálás) lényege szerint komoly ígéret, amelyben egy konkrétszemély kötelezi magát, hogy 9 hónapon át (vagyis amennyi időt átlagosan az anyaméhben …több
Lelki örökbefogadás.
A
A lelki örökbefogadás (adoptálás) lényege szerint komoly ígéret, amelyben egy konkrétszemély kötelezi magát, hogy 9 hónapon át (vagyis
amennyi időt átlagosan az anyaméhben tölt a
megfogant gyermek)minden nap imádkozik
egy veszélyben lévő magzatért, valamint
azért, hogy ez az Isten által kiválasztott és egyedülÁltala ismert gyermek születése után törvé-
nyes családi keretek között nőhessen fel, szeretetben és elfogadva. Az ígéret tárgyát képező imák: a rózsafüzér egy titka, egy adott ima a gyermekért, valamint önkéntes vállalás, amely lehet pl. - hetente egy szentáldozás, - böjt, önmegtagadás, - meghatározott ima, -szentségimádás, - karitatív egyesületek, nagycsaládosok, egyedülálló anyák támogatása, - vallási ismereteink elmélyítése (pl. a Szentírás, a Katekizmus, a pápai megnyilatkozások tanulmányozása), - a magzatvédelem terén végzett apostolkodás, a lelki adoptálásterjesztése. Az ígéretet tevők nemcsak a magzat életéért imádkoznak, hanem egyben a szülők, a …több
charisma
timaretta
639
Nyugdijat a vajdasági papoknak. Szinte Szerbia az egyetlen ország,ahol a papok nem kapnak nyugdijat. Harcoljuk ki , hogy papjaink szép és nyugodt nyugdijas éveket élhessenek , a papok számára …több
Nyugdijat a vajdasági papoknak.
Szinte Szerbia az egyetlen ország,ahol a papok nem kapnak nyugdijat.
Harcoljuk ki , hogy papjaink szép és nyugodt nyugdijas éveket élhessenek , a papok számára fenntartott idősek otthonában .Ha úgy gondolod , hogy ez a legkevesebb amivel meghálálhatod amit érted tettek , kérlek ird a neved a listára.
Legőszintébb köszönettel Johanna
Az alábbi linken lehet feliratkozni a listára:
www.peticiok.com/nyugdijat_a_vajdasagi_papoknak
timaretta
1,1 E

katolikus forum

A Katolikus forum lehetőséget nyújt arra,hogy katolikus hivek kivitatkozhassák magukat a hittel kapcsolatos témákban. Állandóan frissülő Zarándok hirek várja a forum látogatóit. zsolozsma.forumsr.nettöbb
A Katolikus forum lehetőséget nyújt arra,hogy katolikus hivek kivitatkozhassák magukat a hittel kapcsolatos témákban.
Állandóan frissülő Zarándok hirek várja a forum látogatóit.
zsolozsma.forumsr.net
timaretta
1,7 E
Teréz anya: A hallgatás értéke. utöbb
Teréz anya: A hallgatás értéke.
u
01:52
timaretta
1,1 E
Pio atya kilencede 9.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 9.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
05:58
timaretta
980
Pio atya kilencede 7.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 7.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
06:02
timaretta
869
Pio atya kilencede 8.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 8.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
06:00
timaretta
2,2 E
Pio atya kilencede 6.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 6.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
06:10
timaretta
2 E
Pio atya kilencede 4.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 4.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
06:16
timaretta
2,3 E
Pio atya kilencede 1.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 1.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
06:17
timaretta
2,1 E
Pio atya kilencede 5.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 5.nap.
Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre -- és hitetlenre is -- kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívek közösségével naponta végezte az imájába ajánlott szándékokra. Még most is naponta végzik a San Giovanni Rotondoi templomban azok szándékára, akik Pio atya közbenjárását kérik.
Imádkozásának módja:
Kilenc napon keresztül mindennap háromszor
06:00
timaretta
2,1 E
Pio atya kilencede 2.nap. Ezt az imát imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének" nevezte. Ezen …több
Pio atya kilencede 2.nap.

05:57